Podcast Resume

4. Tisztítószerek

Hungarian

listen-on-spotify-1.png

Nagykovácsi Jövő-Menő

4. Tisztítószerek

A háztartási tisztítószerekkel kapcsolatban általános elvárás, hogy jól tegyék a dolgukat, de ne legyenek mellékhatásaik az emberi szervezetre és a környezetre sem. A nálunk kapható termékek magyar gyártásúak, a megyén belül elérhetőek közeli forrásokból, növényi alapúak. Tehát nemcsak hatékonyak, de nem okoznak sem az emberi szervezetre, sem a környezetre semmilyen kárt. Ha valaki olyan helyre megy, ahol alig van vízvételi lehetőség, akkor szinte a mosogatást és egyéb dolgokat is meg tudja oldani velük, vagy a kézmosást folyékony szappannal. Ha a szer kikerül a környezetbe, akkor ott gyakorlatilag lebomlik. Természetesen a csatornarendszerben is sokkal hamarabb, sokkal jobban felszívódik. Nálunk hétféle termék van, kétféle gyártótól és emellett a kisebb kézműves termelők is ár-érték arányban jól együttműködnek.  Mivel e termékekkel óriási mennyiségű műanyagot hordunk haza, az sem mindegy, hogy egy flakont hányszor tudunk feltölteni, mert sokszor újratölthető. Vegyi áru is lehet így teljesen háztartásbarát és környezetbarát. Lehet belőlük hazavinni kis mennyiséget, ami elegendő arra, hogy kipróbálják. Ebben is az a szemlélet érvényesül, hogy a magyar előállítók, magyar termelők magyar alapanyaggal dolgoznak, tehát az ára is sokkal inkább kedvezőbb maradhat, mert nem külföldről hozzuk be, amit árfolyamváltozás, szállítás költségei terhelnek. Lassú folyamat, amíg valaki a száraz áru mellett nyit a folyadékok felé, de ez is jó fejlődést mutat. Előfordul, hogy akik először jönnek be, azok apróságokat vesznek először élelmiszert és játékokat is. Vannak olyan pici feliratkozott üvegeink is, amikbe lehet pl. csokit kérni. Az üveget aztán fel lehet használni a későbbiekben hasonló jellegű vásárlásra is. Az ilyen boltok sok olyan alapvető termékeket tartanak, amikkel otthon is lehet kísérletezni, pl. a citromsav és a szódabikarbóna. Tehát vannak, akik még ezeket a háztartási szereket sem vásárolják, mert megoldja magának. Ecettel kiegészítve gyakran nincs is szükség arra, hogy kész háztartási szerekkel takarítsanak (ablakmosáshoz elég az ecetes víz). Szépen fogynak ezek a termékek, mert a vevőink szeretnek kísérletezni, szeretik ezeket az ezeket az egyszerűbb de nagyszerű dolgokat. Ha meglátjuk, hogy a gyerekeinknek, környezetünknek és egyáltalán a jövőnek mi tesz jót, akkor kicsi változás elég ahhoz, hogy újra „jövő menő” legyen. 

In English

The general expectation for household cleaning products is that they should do their job well, without any side effects on the human body or the environment. The products we sell are Hungarian-made, available within the county from nearby sources, and plant-based. So not only are they effective, but they do not cause any harm to the human body or the environment. If someone goes to a place where there is hardly to reach any water supply, they can almost do their washing up and other things with them, or washing their hands with liquid soap. If the product gets out into the environment, it easily breaks down there. Of course, in the sewage system, they are also much faster, much better absorbed. We have seven different products, from two different manufacturers and, in addition, the smaller artisanal producers are good value for money.  As we carry home a huge amount of plastic with these products, it matters how many times we can refill a heavy-duty bottle, because it can be refilled many times. So chemical goods can be completely household friendly and environmentally friendly too. First time you can take a small amount of them home, enough to give them a try. Here, too, the approach is that Hungarian manufacturers and Hungarian producers work with Hungarian raw materials, so the price can remain much more affordable, because we do not import from abroad, which is burdened by exchange rate fluctuations and transport costs. It is a slow process as someone opens to liquids in addition to dry goods, but this is also showing good progress. Sometimes those who come in for the first time buy small items, including food and toys. We also have tiny rechargeable bottles that you can ask for chocolate e.g. These bottles can then be used for similar purchases later. Such shops stock many basic products that you can experiment with at home, such as citric acid and baking soda. Some people don't even buy these household products because they can prepare them on their own. When supplemented with vinegar, there is often no need to clean with ready-made household products (vinegar and water is enough for cleaning the windows). These products sell well because our customers like to experiment, they like these simple but great things. If we can see what is good for our children, our environment, and the future in general, all it takes is a small change to make the "jövő-menő" again.